Igen, ma is öt óra pár perckor indultam munkába, és igen, ma is, mint mostanában legtöbbször, gyalog mentem.
A szomszéd kutya, akit még akkor is megsimogatunk, ha a busz az orrunk előtt tép el százzal suli és ovi iránt (mert bár az összes kutyát szeretjük, de zsömijeinknek nincs párja) akkor érkezett haza a reggeli sétájából, ami azt jelenti, hogy nem slisszanhatok el a kerítés előtt csak úgy: ha már nem viszek gyereket, akkor tessek helyettük is hízelkedni, simogatni, fültövet vakargatni, mert ha nem, akkor az egész környék felébred a felháborodásra.
Öt perc korrumpálás után aztán nekilendülhettem az útnak, és újabb öt perc múlva már teljesen lerészegedtem a langyos levegőtől, a tavaszt hívogató és ígérgető, szintén részegnek tűnő madarak dalaitól, meg egyáltalán: varázslatos volt a hajnal. Mire lesétáltam a szokásos kilométereimet, úgy éreztem, ma bármit elérek, amit csak akarok :)))
A nap kedvessége aztán nem tört meg, kedvvel dolgoztam, kedvvel fogadtam a Barátosné-váltótársamat, aztán Apjámat, aki Nagylánnyal együtt jött értem, hogy elkísérjen a havi nagybevásárlásra (nem, kocsi még mindig nincs kész. Talán a jövő héten. De lassan el is felejtjük, mire jó.... )
 |
| Grahamzsemle |
Itthon még kedvesebbül zárulgat a napom: talán viszonzásul a tegnapi grahamzsömlékért, friss kenyérért, avokádókrémért, talán csak úgy, spenótkrémleves várt reszelt sajttal, sült kacsaszárnytő, rizzsel, és Apja palacsintát sütött, fele tönkölylisztből, amit aztán olasz narancslekvárral (köszönöm, Erika!!!), és házi szőlőlekvárral (Vadikánk, ezt neked köszi:)) töltöttünk; a korona a vacsorán pedig egy kis tejjel és nádcukorral szórt - március lévén ugyan fagyasztott - málna volt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése