Ajjaj.... meghűtlenedtem....

Luca lányom varázsfája. Szép, ugye? :)

Hát bocsánat.... történik sok minden, már követni sem bírom. A gyaloglás megy, a tornát most - a dögrováson lévő bokám meg derekam miatt kissé pihentetem (de állatira hiányzik). És mostanában nem főzök.... Anyukám elfoglalta a konyhát, rajtaütéssel, és nem ereszti. :) (ma spenótos tészta volt a menü, tegnap grillezett zöldségek valami köles- vagy bulgurszerű izével, nem bírtam megjegyezni a nevét, isteni volt). Azonkívül ma a barátném főzött nekem, barackos-füstöltsajtos csirkemellet, gombasalátával :)  El vagyok kényeztetve, mi tagadás.

Ezen kívül csak a pörgés, a rohanás, a nincsidőmsemmire, a mármegintnemvagyokmagamnál, a pihenniakarok van terítéken.... A kiffiam erdei iskolában, a kisebbik lányom bárányhimlős (ma derült ki, öt éve várom ezt a pillanatot, szerintetek alkalmas most?! Na, sebaj, megoldjuk), a ház szalad.... De Nagylány nagyon biztató híreket hozott bizifrontról, és még a szemetet is kiviszi (magától!!!)

Szóval összegezve: igen szerencsés vagyok :))

Háccóval most türelmet kérek (ha van még kicsi) : vissza fogok térni :)

Kalandjaim a Nagy Magyar Egészségüggyel

No igen. Ez sem úgy kezdődött, hogy felmérést akartam készíteni, mi megy itt manapság. Csak még tavaly félbehagyódott az ödémám okának kivizsgálása, és most már tényleg kezd zavarni a dolog. Tehát nekiindultam.

Mikor már megvolt a beutalóm, és komolyan nekiveselkedtem a dolognak, múlt szombat reggel arra ébredtem, hogy nem bírok felkelni. Aztán nagy keservesen csak feltápászkodtam, de asszem, öreganyám kilencven évesen nem volt olyan lumbágósújtotta rozzant állapotban, mint én akkor. Rendesen bőgnöm kellett minden mozdulatért. A csípőm, vagy a keresztcsontom, vagy mim, mintha változatos szúró- és vágó, valamint ütőeszközökkel cseszték volna egész éjjel és nap, teljesen kivolt. Sebaj, gondoltam, reggelre elmúlik. De nem tette, sőt, alig aludtam. Tiszta horror, mikor éjjel meg akarsz fordulni, és elszorul a torkod, rádjön a szédülés, a hányás, mert fáj, de nagyon...

Hétfő reggel lassan mentem dolgozni. Állati lassan. Amikor már bemelegedett a testem, sokkal jobb érzés volt gyalogolni, mint ülni, pláne feküdni, és akkor azt gondoltam, ettől tán elmúlik.

Nem tette.

Kedden dokihoz voltam hivatalos, negyed nyolcas időponttal  - háromnegyed kilenckor hívtak be. Mindjárt le is csesztek kedvesen, mert a) orvosi megbeszélés nélkül merek gyalogolni, mikor évekig nem sportoltam; b) mozgással akarok fogyni, ahelyett, hogy 800 - 1000 kalóriás diétát tartanék (!!!!); c) meg mert egyáltalán, el vagyok hízva.

Itt ment el a kedvem az egésztől.

No, de semmi baj: beutaltak engem laborba, röntgenre, és hasi ultrahangra. A két szélső még az eredeti problémám miatt, a röntgen a csípőfájdalmam miatt lett kiírva. El is indultam, előbb a röntgenbe, mert az volt közelebb (hamar be is hívtak, meg is lepődtem), aztán következett egy háromnegyed órás röpke sorbanállás a labornál, mert előjegyzés nélküli voltam, ugye. (a sorbanállás végén kellemes meglepetés, a laboros hölgy állati ügyesen szúrt, és még kedvesek is voltak. Köszönet nekik). Ekkor még mindig nem kezdődött a munkaidőm, de azért elindultam, merthogy ugyebár lassan járok, de még közben elhatároztam nagyon komolyan, hogy a másnapot és a harmadnapot kiveszem szabadságnak, mert így nemigen lehet létezni. Na, ez nem jött össze. Kolléganő, szegény (:D), mikor meglátott, komolyan kiakadt. Pedig nem fertőztem:)) (Bocs, T. :)) Addig győzködött (és hajlottam az igazára), hogy a végén jól elkértem magam, és hazajöttem. Délután vissza a körzeti orvoshoz, az meg jól kiírt táppénzre - majdnem a jövő hét szerdáig, de időközben erről szerencsére sikerült lebeszélnem. És közölte: feküdni kell.

Na, ez komoly bukó volt. Ugyanis én, jó kislány, feküdtem is szépen. Másfél napot. Eredmény: az amúgy is döglődő hátam olyan szinten akadt ki, hogy azt hittem, ott maradok végleg. És felkeltem. Bocs, muszáj volt....

Csütörtökön negyed tizenkettőre kellett éhgyomorra hasi ultrahangra mennem.... Annyira éhgyomorra, hogy nem is ihattam. Jó kis fejfájás társult az eddigiekhez....

Péntek: reggelre rendeltek vissza. Eredmények: Vérkép viszonylag jó, kisbabát vállalhatok (köszi, de honnan tetszett szedni, hogy akarok?!). A tavalyi haemangiomáim nem nőttek, csak sokasodtak, asse biztos, veseciszta megvan, de okés. Röntgen: porckopások meg nemtommik, és egy meszes (!!!) darab levált, vagyis letörött, és ez fájhat most. Menjek reumatológiára.

Mentem.

Ott csak három és fél órát ültem sorban. (Ezt tudnám kommentelni, de az idős hölgy, aki előttem fél órával érkezett, időpontra, nem szólt semmit. De semmit. Elegáns volt, bár..... ha sosem szól senki, nem azt hiszik, hogy bármit meg lehet tenni???) Viszont tájékoztattak, hogy nyugodtan gyalogoljak, az nem árthat, sőt, mozogjak bátran, amit csak akarok. Plusz fizikoterápiára küldtek.

Ma már tudok ülni (éljen a fájdalomcsillapítás, a Tiens kálcium, a Chi-gép és barátaik :)), és szülinapozás is volt:)

Ja, hogy mért ödémásodom? Hát, azt nem tudjuk....

Mérés - a második hónap vége

A héten eljutottam a Curvesbe, de csak mérésre (szégyellőzés. De ez most ilyen volt.)


Így jártam:


mell: 107 cm (-3, összesen -5cm)
has: 84 cm (-2, összesen -7 cm)
derék: 101 cm (-3, összesen -3 cm, ez is beindult)
comb: 63 cm (mint az elején)
kar: 30 cm (ez se csökkent)
súly: 77,1 kg (+1,2 kg, összesen -0,3 kg)
testzsír: 40,1 % (+0,8, összesen -1,5%).








Nem tudom, örüljek, vagy ne .....

Mindig ez van.

karácsonyi kaktusz, idő- (vagy identitás-?) zavarral:)

De komolyan. Emberrel történik mindenféle jó meg rossz meg zűrös meg kedves meg izgalmas meg érdekes meg színes meg boldogságos meg mindenféle - és amikor ideje lenne (pl éppen sétál befelé a madárcsicsergős napfelkeltében), vagy kedve (pl mikor munka közben akad némi sikerélményes pihenéstmostmegérdemlős) - na, akkor alkalom nincs, vagy gép, vagy net, vagy nem illik.... aztán hazaérek, és elfáradtam, belustultam, megálmosodtam, megamúgyis, oda a hangulat, oszt ott ette meg a fene. A blogírást.

Hát így. Munkatársném meg is jegyezte vala kedvesen, hogy mintha mostanában nem írnék. És télleg: nem írok. Csak fejben, de ott sokat :)

Meghatározó élménysorozat:

Hát, ez nem én vagyok :) De motiválós kép :))

 - első pont: leestek a nadrágjaim. Nem a polcról, nem; hanem a derekamról. Mind. Nem vicc, van öt nadrágom, és azon vettem észre magam, hogy egyre jobban fájnak a - nem létező, teszem hozzá - hasizmaim. Mert mindig kinyomom a hasam, hogy le ne essen a nadrág.  Mondták kedvesen : öv. Jah, mondom, az. Ha nem utálnám, és még meg is lelném. De nem. Utálom. És nem lelem. De sebaj, van egy világraszóló kedves ismerősöm, az majd beveszi a nadrágot (fő az optimizmus, vagyis nem hízok vissza, világos?!). És bevette. Nadrágonként hét, azaz hetes centimétert. Csak azt felejtettem el, naná, hogy az egyik nadrág egy mérettel kisebb, mint a többi. Nem is jutott eszembe, csak mikor felvettem, pont azt az egyet. Picit szűk volt. Fel tudtam venni, meg össze is gomboltam. Csak levegőt nem mertem venni. De legalább sokan nevettek velem aznap :) De mindjárt össze is törték a szívem hazafelé sétáltamban, midőn egy... ööö.... hogyismondjamszépen, hogy tűrje a nyomdafesték.... a nép egyszerű gyermeke rámfékezett a zebrán, ahol ugye elsőbbségem van, főleg, ha a közepén járok, mikor a kedves úriember rákanyarodik az útra, amit a zebra átszel; majd kedvesen rám szólt: mozogj már, röfi. Itt meghaltam. Nem, nem mondom el, miket gondoltam magamban kedvesen, még azt se, hogy azt kívántam neki, hogy minden autó, és motoros járgány dögöljön le csak alatta, mikor beleül.... csak míg benne ül, nem tovább.

Milyen érzés?! Amikor azt gondolod, hogy igen, már jól nézek ki, már látszik az erőfeszítés, már látod értelmét - és leröfiznek. Mint ha valaki fanyalogna a főztödön, amit büszkén raksz elé, tudván: ez most különösen jól sikerült. (különben egyszer leütök egy ilyen fanyalgót. Nem idegből, hanem kedvesen mosolyogva. Fő a tolerancia.)

Persze, letojom. Persze, ki ő, hogy bíráljon. Persze, kit érdekel, mit mond egy gyökér, persze. Tudom én, jah. Ésszel. De a lelkem?! Hát az megtört. Persze, ez meg senkit nem érdekel (kis hazánkban dívik mostanság következmények nélkül bármit megtehetni. De nem panaszblogot írok).

Szülinapi pizzatorta: morzsája sem maradt.

 - második pont: a fiam candidás, vagyis a candida kissé el van szaporodva a beleiben. Következésképp, mert (a dokinénink tökéletes lévén, de vicc nélkül ám!!) gyereket nem diétáztatunk, de mégis meg kéne gyógyulni, nem eszünk édeset. De semmit. Akkor már a lányok sem. Mármint a gyümölcsök persze kivételek, de pl citromos teát csak azóta iszunk, mióta xilitet vettem édesítésre (húzós az ára. De megéri). Mit ád az ég: megnőtt az étvágy. Nem kicsit. Tanulság? Nincs. :P

Világmegváltás előtt. Ponty sülésre gyúr :)

 - harmadik pont: apa születésnapja (a körülményekre való tekintettel pizzából készült tortával), aztán a hazautazás a szülővárosába - szilveszterre terveztük, de - hű, ezt nem is mondtam: kész az autó :) - most jött össze, megérte a várakozás!!! Tárcsán sütött ponty, ezerszínű, ezerízes salátával, hat gyerek, egy kutya, nagy beszélgetések, én persze belealudtam a buliba, mint mindig, de apáék megváltották a világot :)

Ajándékba kapott, kertben termett tavaszi virágok.

 - negyedik pont: egy viszonylag frissebb baráttal hirtelenfelindulásból együttfőzőcskézős (na persze, csak lélekben, mert a mindenkori szakács őrzi a territóriumát, naná), gyereklefárasztós, kutyaextrémedzős, sokatröhögős húsvétot csináltunk. Ennek van most vége, de már tervezzük a kéthétmúlva, és háromhétmúlva főzőcskéket.

Addig meg megint jöhet az izgulás: mérés várható, megint :)

Egy szuper vendégség margójára

Alapvetően nagyon szeretem, ha vendégeink vannak. Magukért a vendégekért is (igazán ritka, ha olyan valaki jön, aki inkább ne jönne; a legtöbbször szerencsére jó vendégségeink vannak:)), de - mivel ugye állati ritkán vagyunk itthon, ami azzal jár, hogy ezer kis manócska folyton kupit csinál, majd röhögnek a markukba, hogy este holtfáradtan inkább ágyba rogyunk, mint takarítunk - ez remek motiváció a takarításra is. Lehet kövezni:P

Ma a Zuram unokatestvére jött el férjestül, anyjostul, apósostul az ország másik végéből. Szeretjük őket, borzasztó természetesek, és szeretik egymást, meg minket is :) Egyszerűen jó velük lenni. Állati ritkán találkozunk, de még sose kellett tiszteletköröket futni, amikor jöttek, vagy mentünk.

Szendvicstorta: teflonkenyér, keresztben szeletelve,
mindenféle színű és ízű krémekkel (sajtkrém, tojáskrém,
szalámi, spenót; a lehetőségek száma
végtelen) töltve.
A szeletelés után tragikus hirtelenséggel elfogyott,
mindenki megelégedésére :)

Készültünk is rettenetesen: takarítás, kupielpakolás, sütfőzés, minden játszott :) Anyukám volt ma a főszakács, szendvicstortát készített (régesrégi étel nálunk, rötyögtünk is, amikor a múltkor bedobtak egy szórólapot, hogyaszongya: újdonság: szendvicstorta! Minden alkalomra! :D), és hogy rendes étel is legyen, brokkolikrém leves volt (ízlés szerint levesgyönggyel vagy reszelt füstölt sajttal), és csirkecombok saját levükben párolva-sütve, és párolt rizs. Desszertnek a vendégek által hozott gyümölcsöket ettük. Szuper volt:))

Híres "szottyos csirkénk". Ennek is csak az emléke maradt:)

Tippeket is kaptam tőlük egészséges nasikra, szomorú módon azonban a szita alkatú fejemen hamar átszaladt az infók nagy része... de majd elkérem őket emilben :))) (amit megjegyeztem, az a kókusztej-por, amit bioboltban szerezhetek be, és tej helyett szinte bármihez használhatom.... és a tejbegríz helyett pirított dara, kis karamellsziruppal, kókusztejjel gombóccá formázva, gyümölcsdarabokkal töltve.... ezt ki is próbálom, amilyen hamar csak lehet :))

mindenki a másikat vádolta csalással :))))

És még az idő is szenzációs volt egész nap: pólós, szélmentes, verőfényes, csodálatos napunk volt :)

Recept - sült csirkemellcsíkok salátával, tzatziki-mártással

Persze ne gondoljon senki klasszikus tzatzikire, fogalmam sincs, azt hogy csinálják :)) mondjuk inkább úgy, hogy van egy határozott elképzelésem a tzatzikiről, és azt próbáltam lefordítani amolyan "borsósra".

Először persze apró csíkocskákra vágtam egy kilónyi csirkemell-filét, aztán beleforgattam a következő "szószba": sót, borsot (fehéret és feketét is), chilipaprikát, fokhagymát, majorannát, kaprot, meg "amit még találtam és szeretjük" fűszerféléket, enyhéncsípősre beállítva két evőkanál olívaolajjal elkevertem, kis mustárral feldobtam. Ezután a bepácolt csíkokat lefedve hűtőbe tettem (érdemes a sütés előtt órákkal bepácolni, lehet akár egy nappal is... sokkal ízesebb lesz a hús).

Aztán lereszeltem egy kígyóuborkát, sűrű reszelőn. Ki kellett volna nyomkodni, de elbambultam, de így túl híg lett:)... Aztán kinyomtam néhány gerezd fokhagymát (érzékenyebbek és randizni készülők elégedjenek meg egy-két gerezddel, vámpírok ellen mehet bele az egész fej - bocs, Klári :)), belekevertem az uborkába, megsóztam, és felöntöttem kefírrel, fedve szintén hűtőbe ment, pihenni.

Fotózni persze nem könnyű
villanyfénynél, három éhes, nyüzsgő gyerek mellett... :)

A salátát, mint említettem, anyukám megcsinálta reggel, a következőképpen: nagylyukú reszelőn téli káposztát, és répát kb egyenlő arányban lereszelt. Én aztán lelocsoltam a reszelt cuccot pici olívaolajjal (érdemes tényleg csak keveset tenni rá, az olívaolajnak erőteljes íze van, de mi azért mégiscsak a zöldségek ízét szeretnénk alapvetően érezni:)), ez is elment pihenni - lehetőleg úgy fedjük le, hogy levegő ne érje, mert megbarnulhat, úgy is finom, csak nem olyan szép... Sózni is csak azt a részét érdemes, amit éppen eszel, ha muszáj, mert sózva megpuhul.

No. Amikor szólt anyukám, hogy hazafelé tartanak a csajokkal, beizzítottam a hot plate-t, majd beleborítottam a pácolt husit. Serpenyőben egyébként nyilván pont ilyen finom lesz:) Fehéredésig fedő alatt párolódott, aztán fedő nélkül lepirítottam egy cseppet.

Tipp ínyenceknek (és nem-diétázóknak):  egy kiskanál darált paprika, vagy kis marék rizs, esetleg sült krumpli illik hozzá :)

Mérés - vége az első hónapnak

Hát, ezt is megértük.

Tegnapelőtt este igaz pánikban meredtem a lábamra, majd a naptárra... és majdnem kiugrottam az ablakon (lebeszéltem magam. Ez az épület kétszintes, a legmagasabb ablakból is max combnyaktörés lett volna a vége. Megéri az?! A legközelebbi diéta előtt a tizennyolcadikra költözöm). Rájöttem, hogy megint telihold, lassan az egyéb ödémásító dolgaim is következnek, plusz ugye melegebb van, mint egy hónapja. Kész, ha nem ugrás, akkor kötél. Vagy mittomén. Vagy elmegyek világgá.

Különben is, hogy tudhat az ember rendesen életmódot váltani, ha a nagyratörő terveit rendszeresen derékba töri tüneményes édesanyja a segítőkészségével?! Mert főzni csak akkor tudok, ha előbb anyukámat összekötözöm egy sarokba, vagy elküldöm a Bahamákra nyaralni, onnan nem tud hazajönni segíteni.
Most elég sokat van itthon, szabadságon, ilyesmik, és mióta busszal járunk, a segítős kedve az egekbe szökött. Na persze, imádom érte. De pl kitalálom, hogy ma csirkemellcsíkokat fogok grillezni, salátával, tzatzikimártással - és mire hazaérek, itt az öregtarhonya, meg a rántott leves :)
Finom, naná. Sőt. Egyenesen isteni, és még diétátlannak se mondhatom nagyon, mert zsír nélkül készült, kis rántással. Vagy hurka, természetesen krumplival. De ne legyek igazságtalan :) Mert tegnap pl grillezett szűzérmék voltak káposzta-répa-csicsóka összeállítású salátával, aminek csak két apró hibája volt (azon túl, hogy kevés voooolt): a szűzérméket vajon grillezte, a salátára olajat tett. Ja? és főzőtejszínből, szójaszószból, egyéb titkos összetevőkből mártás volt hozzá. (ezen a ponton akartam komolyan kötelet, meg ablakot, meg villanysütőt a fejemnek). Hát szóval imádom az anyukámat :))

Aztán:  oké, igazából nem diétázom. Életmódot váltottam, a legnagyobb változás a rendszeres, célzott mozgás, meg a rettenetes mennyiségű zöldség, amit megeszek. Szeretem a zöldséget, de mindig lusta voltam előkészíteni, hogy megegyem. Most rászorítom magam. Meg a gyümölcs. Abból is jó sok (inkább a savanyúak, mint az édesek, nem, nem kérem felemlegetni a málnát a tejjel, köszönöm:P). Szóval alapvetően kikérem magamnak, hogy diétáznék, nem. És már arra is rájöttem, hogy nem kilóban akarom mérni az átalakulásomat, mert nem lesz meg a húsz kiló, ha sportolok (az izom ugye nehezebb a zsírnál, csak sokkal kisebb térfogatú.). De meglesz a három ruhaméret, ha belehúzok. Vagy nemtomhány, még utána kell néznem a ruhaméreteknek, hogy be tudjam lőni. Van néhány nadrágom eltéve a régi szép időkből, majd megnézem őket. Vagy bemegyek egy farmerboltba, és felpróbálok egy farmert, aztán belövöm a célt :) Hehe. Lökött tyúk, tudom én...

Hát igen, ilyesmikkel terelgettem. A témát, ugye. És már majdnem lekéstem a tegnapi tornát, ahol mérős napom volt. Majdnem direkt lekéstem. Hoppá, sajnos bocsi nem tudtam jönni, holnap már nem érvényes, mérjünk inkább a jövő hónapban, köszi, minden nagyon szép, minden nagyon jó, hagyjuk a témát, sok a dolgom, viszlát.

Fúj.

Be voltam tojva, na. Különben is, a szűzérméket állati sokáig nassoltuk tegnap. Zabás napom volt. Időnként rohamban tör rám a zabálhatnék, olyankor képes vagyok reggeltől estig enni. Jó, tegnap főleg gyümölcsöt ettem, meg szűzérmét. Mártással. Vajon grillezve. olajas salátával (Levin módra, a szerk. megj.) És mostanában karalábét nassolok, meg zellert, meg répát. De akkor is. Mondtam is a curves-ös segítőmnek, hogy nem állok rá a mérlegre. Nem és nem. Mérjen centit, de kilót nem mérhet, nem fogytam, híztam, brr. Állati hisztis voltam, bár kívülről talán nem annyira, mint belülről...

Na, le lettem cseszve. Nyilván kedvesen meg humorral, de alaposan. És persze megmértek. Aztán lecsesztek megint, hogy mit kell feleslegesen előre hisztibe pörgetnem magam, de akkor már nem érdekelt :))))

Eredmények:

mell: 110 cm (-2 cm)
derék: 86 cm (-5 cm, hát ez derék :) éreztem is, hogy lötyög a nadrágom... rá is jöttem, hogy kinyomom a hasam, hogy le ne csússzon a nadrág... ettől meg nem látszom túl kecsesnek :))
has: 104 (-3 cm)
csípő: 114 cm (-0)
comb: 63 cm (-0)
kar: 30 cm (-0)
zsír: 39,3 % (-2,3%)
súly: 75,9 (-1,5 kg)

Azt mondta a segítőm (edző? edző.), hogy a gyaloglás miatt nem szabad várni, hogy a combom-csípőm nagyon csökken, mert épül az izom. Ahhoz képest... még jó is :)) - jól meg is ajándékoztam magam egy Curves-ös kulcstartóval :)))


 ... és ma (szabadságon vagyok, mert a Középsőnek nincs jól a gyomra) csirkemellcsíkokat grillezek estére, tzatzikival :) (Anyukám természetesen lereszelte nekem a saláta hozzávalóit... :))) De már elment dolgozni :))

Hajnali séta madárcsicsergéssel

Igen, ma is öt óra pár perckor indultam munkába, és igen, ma is, mint mostanában legtöbbször, gyalog mentem.

A szomszéd kutya, akit még akkor is megsimogatunk, ha a busz az orrunk előtt tép el százzal suli és ovi iránt (mert bár az összes kutyát szeretjük, de zsömijeinknek nincs párja) akkor érkezett haza a reggeli sétájából, ami azt jelenti, hogy nem slisszanhatok el a kerítés előtt csak úgy: ha már nem viszek gyereket, akkor tessek helyettük is hízelkedni, simogatni, fültövet vakargatni, mert ha nem, akkor az egész környék felébred a felháborodásra.

Öt perc korrumpálás után aztán nekilendülhettem az útnak, és újabb öt perc múlva már teljesen lerészegedtem a langyos levegőtől, a tavaszt hívogató és ígérgető, szintén részegnek tűnő madarak dalaitól, meg egyáltalán: varázslatos volt a hajnal. Mire lesétáltam a szokásos kilométereimet, úgy éreztem, ma bármit elérek, amit csak akarok :)))


A nap kedvessége aztán nem tört meg, kedvvel dolgoztam, kedvvel fogadtam a Barátosné-váltótársamat, aztán Apjámat, aki Nagylánnyal együtt jött értem, hogy elkísérjen a havi nagybevásárlásra (nem, kocsi még mindig nincs kész. Talán a jövő héten. De lassan el is felejtjük, mire jó.... )

Grahamzsemle

Itthon még kedvesebbül zárulgat a napom: talán viszonzásul a tegnapi grahamzsömlékért, friss kenyérért, avokádókrémért, talán csak úgy, spenótkrémleves várt reszelt sajttal, sült kacsaszárnytő, rizzsel, és Apja palacsintát sütött, fele tönkölylisztből, amit aztán olasz narancslekvárral (köszönöm, Erika!!!), és házi szőlőlekvárral (Vadikánk, ezt neked köszi:)) töltöttünk; a korona a vacsorán  pedig egy kis tejjel és nádcukorral szórt  - március lévén ugyan fagyasztott - málna volt :)

Tavaszkezdő pörgés

Említettem, hogy nagyon mennek a napok???

A múlt héten szabadságon voltam. Rengeteg, eget-földet, de legalábbis pincét-padlást megmozgató tervem volt: előkészíteni a házat a lomtalanításhoz, az évek óta a levegőben lógó ablakcseréhez, meg egyébként is... ehhez nyilván kellett volna Férj is, akinek persze pont ekkorra lett olyan munkája, hogy nem tudott eljönni a hétre. Így aztán a harmadát sem végeztem el a betervezett munkáknak.

Viszont edzésnek megfelelt :) A sok cipelés-pakolás-húzás-tolás mozgásban tartott a héten, ami azért jött jól, mert curves-be végképp nem tudtam már elmenni... (amikor meg tudtam volna, kedvem nem volt, hát igen).



De jönnek a jó hírek: elsősorban végre jön a Tavasz!!! Egyre többször van melege a Napnak, amitől mindig fergeteges jókedvem lesz. Boltba sétálunk, megveszünk kétheti gyümölcs- és zöldségadagot, ami aztán nyilván elfogy két nap alatt (de senki sem mondta, hogy egészségesen élni olcsó... és néha az sem vígasztal, hogy betegen élni alapvetően sokkal, sokkal drágább...), immár szokásosan megsimogatjuk az utunkba kerülő ötven-hatvan ismerős kutyát :) Legutóbb kétszer is sikerült olyan zsenge, friss karalábét vennem, hogy a kölkek egy pillanat alatt benassolták, alig hagyva nekünk :))

Sütfőzések: Egyelőre a születésnapi torták maradnak fehérlisztes, bár növényitejszínes fajták (az igazsághoz hozzátartozik, hogy sosem csináltam túl édes süteményeket), de decemberig már csak három torta van hátra: tesómé és Férjé márciusban, és a sajátom áprilisban; utóbbi kettő gyümölcsös változat lesz. Viszont alakul a pizzák-palacsinták átalakítása, ők már félbarnáknak készülnek nálunk; és a barnarizsnek nagyon nagy a sikere a családban - eltekintve a főzési idejétől, amit valahogy nem tudunk megszokni :)) Mára, egy néhány nappal ezelőtti salátabáros élményre támaszkodva, tonhalas barnarizssalátával készültem, zöldfűszerrel és citromlével ízesítve. Ez annyira jól sikerült, hogy a gyerekek is ették, méghozzá jóízűen (jól el is fogy idő előtt, de legközelebb nagyobb adagot rakok össze.... máshol is szeretik a gyerekek a halat???). Képet erről nem hoztam, sokszor úgy járok, hogy mire eszembe jutna fotózni, elfogy az étel (meg hát ez nem túl szép kaja :))

Ma újrakezdem a "hivatalos" edzéseimet, már felszáradtak a járdák a hó után, lehet újra gyalogolni a bokatörés veszélye nélkül, és mivel újra dolgozom, a curves is helyben lesz megint.

Napsütéses, hóvirágos szép Tavaszt kívánok Mindenkinek!!!!

Ja igen: fogytam két kilót!!!! Arányaiban nem túl sok, de motivációnak nagyon is sokat számít :)))))

Sűrítmény :)

Nagyon mennek a napok. Még pénteken itt hagytam egy bejegyzést, amihez fotókat kerestem, de nem találtam (nem adjuk, fel, kérem, csak idő kérdése!!!), aztán meg jól elsodortak a dolgok. Mint általában. Igaz, dolgozós hétvége volt...

Amikor a múlt héten a Curvesbe mentem, ott, mint minden kezdésnél, jól megmértek. Mindjárt meg is állapítottam, hogy összementem két centit.... De elhatároztam, hogy ezentúl az ottani mérésekre fogok hagyatkozni, még ha többnek is mér, mint én itthon mértem magam. Ott havonta van mérés (pont elég lesz. Azt az idegességet nem szeretem, pláne vasárnap este!!!)

TIENS vérenergia-stimuláló
- nagyon jól lazít, a hosszútávú hatásokról később

Adatok tehát onnan: (magasság: 159 cm)

• súly: 77,4
• testzsír: 41,6% (fúj, rosszul hangzik, de innen szép nyerni)
• mell: 112
• derék: 91
• has: 107
• csípő: 114
• comb: 63
• kar: 30

Ezek múlt hét hétfői,  vagyis hatodikai adatok.

Aztán, ugyebár, jól beteg lettem - tanulság: sose gyalogolj nyitott szájjal! Ha nem tudsz egyenletesen, orron át lélegezni, vegyél vissza a tempóból! - és persze kifeküdni az ilyesmit nemigen van idő. Sem kedv, naná. 

Állítólag méltó a hírére, majd jól leteszteljük :)

Viszont új családtagjaink keletkeztek, egyikül elég jól teljesítette a próbaidőt, másikukat majd hétvégén avatom fel; egy vérenergia-stimuláló, amolyan masszázsos-edzős gép, és egy főzőedény, sokat várunk tőlük!

Újra esik a hó. Kicsit még mindig fáj a torkom, így nem gyalog megyek dolgozni... de a Curves-t ki nem hagyom!

ui. Apa sokat csinosodott. Sokkal többet, mint én. Nem egy piszok alak?! :))

Farsangi tűnődés

Emlékszem, amikor a nagyok kicsik voltak, az első ovis farsangjukra úgy készültem, hogy csak na. Mert azt gondoltam, boltban bárki tud jelmezt venni, és minek hat egyforma pókember, meg nyolc egyforma, lötyögős ruhájú tündér?!

És, bár varrni nem tudok, fogtam, aztán megcsináltam a kölkeknek, amit akartak.  A Középső szupermen akart lenni, ő kapott egy kék harisnyát, egy kék felsővel, aminek lefejtettem a nyakát, és ráöltöttem egy piros kendőt, kinyomtattam a jelvényt, és egyszerűen ráragasztottam, kapott egy piros gatyát a harisnyára, egy piros térdzoknit, és sárga övet krepp csíkból... A Nagy kéményseprő volt, csupa feketében, szemceruzával bekormolt orral és arccal, meg kartonból vágott létrával, és kábelből meg üvegmosóból összerakott seprővel, kis kalappal, azon lóherelevél... Tündériek voltak, nagyon nagy sikerük volt, állatira élvezték a farsangot is... Aztán erre rákaptunk. Jó, időnként felhasználtam régi jelmezeket, sőt, kaptak boltit is egyszer-egyszer, de a Kicsi oroszlánsörényét egy sapkára bojtonként varrtam fel... meg mittudomén, nem az a lényeg, csak annyira jó volt!!!!

Most negyedik éve már, hogy dolgozom, és van is lelkifurdalásom rendesen, mert nem mindig jut időm rájuk, a farsangra. Van még egy-két fontos pont, a karácsonyi, húsvéti együtt-készülődés, a saját kezű torta a szülinapokra, de a farsang, az már nem az igazi. Idén is szűk két napom volt egyáltalán átgondolni, az első terv a Mátyás király volt, ezt elvetettem, mert nem találtam meg hozzá azt az inget, ami jó lett volna.... aztán Messi akart lenni a gyerek, de mez égen-földön nem volt, hogy egy nap alatt megszerezzem, itthon megcsinálni meg túl nagy meló lett volna...

Bementem tegnap estefelé egy turiba, de esélytelen voltam... Volt egy csomó csontváz, meg pókember, meg mittudoménmik, már majdnem megvettem, amikor rámvigyorgott egy barna köpeny. Na, azt megvettem. Meg egy csokor hurkapálcát, és fekete kartont. (Imádom a kedves papír-írószeresemet, amikor bementem, és varázspálcát kértem, a szeme se rebbent :))

Itthon kissé szorongva adtam elő Neki, mit akarok: a hurkapálcát bevontam fekete kartonnal, meg celluxszal körberagasztottam, egy filccel rajzoltam a homlokára egy villám alakú sebhelyet, kapott egy régi szemüveget, meg a köpenyt, ő lett Harry Potter. De kár volt szoronganom: a gyerek állati boldog lett a jelmeztől, és egész este varázsolt, és szuper volt!!!!

De ma elmesélte: kinevették. Nem nagyon, de mégis. Rajta kívül szinte mindenki bolti jelmezben volt, és őt kinevették. Hát majdnem bőgtem. Hogy én megalázom a gyerekemet, amikor közben meg pont azt érzem, hogy nem, nem csináltam rosszul?! Hogy fontos, hogy törődjünk a gyerekkel, és ez az ilyesmiken is látszik??? Megértem én, ha anyának nincs erre ideje, én is dolgozom, basszuskulcs. Nem bántok én senkit, aki megveszi a bolti jelmezt, az én gyerekemen is volt már, amikor végképp nem volt ötletem meg időm... de kinevetni?!

És a poén?? Hogy Ők, a két Nagy, mondták nekem: ne már, anya, ez tényleg sokkal szuperebb volt, mint a bolti, akkor is - nem kell mindig a más véleményével foglalkozni!!!

...és jött a nátha.... (hovatovább több a kudarc, mint a siker)

Nem vicces.

Valamelyik este séta közben jól kifázott a torkom. Másnap még  rásétáltam, rátornáztam; igaz, az esti séta helyett már megkértem egyik kollégát, hogy hozzon haza.... De akkor már mindegy volt :( Tegnap még csak köhögtem, ma már tüsszögök is... :(

Így aztán ez csak egy rövid helyzetjelentés, aztán kihasználom, hogy pihenőnapom van, és gyorsan ágyba bújok egy teával, meg kordicepsszel, és lándzsás utifű sziruppal.

Holnapra meggyógyulok :)

Hopp, még egy dolog. Ha már ez így van, kérek mindenkit, akinek tutinak tűnő tippje van nátha és társai ellen (kevés gyógyszer, sok alternatív), írja már le ide!

Minden hónak hó a vége...

Tegnap összesen 13 km-t tettem a lábamba.

Még tegnapelőtt húzódott meg a vádlim, hazafelé jövet. Morogtam is... jópofa dolgok ezek: két hétig írják mindenhol, még a havazás előtt, hogy minden háztulajdonos köteles eltakarítani a havat, mert veszélyes, mert húmekkora büntetés, mert blabla.

Aztán megjött a hó, és egy napig, míg esett, senki nem dugta ki az orrát, amit végülis megértek, abszolút sziszifuszi jellege volt a dolognak aznap - de nem takarították az utakat sem, ami pedig ugye nem a háztulajdonosok feladata (bár itt a környékünkön nem egy háztulaj megtette, hogy a háza előtt az út teljes szélességében eltolta a havat, amiért külön köszönet nekik, tekintve, hogy sok helyen nincs járda, és az autósok az egy lapát szélességű feltakarításokat nemigen tisztelik meg azzal, hogy nem mennek rájuk.) Sőt. Az utakat még másnap sem takarították. Meséltem, hogy egész vasárnap egyetlenegy hókotrót láttam, annak sem volt üzemben a kotrója??? Leesett állakkal bámultuk egy jó darabig, annyira röhej volt....

Na de hétfőn... reggel már azt néztem, hogy a háztulajdonosok kilencven százaléka legalább a hónak azt a részét eltakarította, amit nem tapostak le, de a főbb utcákon pl a buszmegállók és a zebrák hegyekkel voltak körülvéve. A hétfő reggeli legjobb vicc tényleg az volt, hogy a környékbeli buszmegállók szépen le voltak takarítva, a táblától a díszburkolat végéig, de a járda, amin meg lehetett volna közelíteni, nem - és az éjjel dolgozó hókotrók az út szélére halmozták az utak havát, vagyis a buszra felszállás is érdekesen működött (vegyük például az én három, egyenként kevesebb, mint százhúsz centi magas gyerekemet, a hatvan centire feltornyozott hóban. Egész vicces, amíg játszani viszem ki őket, de amikor suliba kell menni, na, akkor valahogy nem élvezem)

Húszméteres hó Japánban - de az út, az tiszta

Estére annyit romlott a helyzet, hogy nem csak hegyeket kellett másznom minden útkereszteződésben (vajon, ha egyszer a járdákat takarítaná meg először a város, zebrástul, mit lépnének az autósok, ha nekik kellene hegyet mászni a zebrák két oldalán feltornyozott hóban?!), de a hegyek, az idő enyhülése miatt, még csúsztak is. Remek volt. Bár tök jó gyakorlat: Lendületes gyaloglás, közben figyelj az egyenletes, orron át való légvételekre, és nehezítésképpen még káromkodj is végig, kifulladás nélkül, változatos szavakkal.

Szóval tegnap nem túl vidáman ébredt a bal vádlim. Ettől még persze a gyaloglást nem hagytam ki: be a városba, a szokásos 4,3 km; gyors reggeli a melóhelyen, majd elgyalogolni 2,2 km-t a masszőrhöz, onnan vissza melóhelyre, egy torna, és munkakezdés... (éljen a masszőr, amikor észrevette a vádligörcsöt, fél perc alatt kimasszírozta. Rendes fazon)

Estére már, köszönhetően a napközben szikrázó napsütésnek, a legtöbb helyen jól járhatóak voltak az utak (ahol nem, ott persze nagyon nem).

És a hó - a hó gyönyörű :))

Mit meg nem tesz egy kis csalódás?!

Tegnap állati mérges voltam. Annyira, hogy még a jó kis kajámat se fotóztam le, amit ebédre készítettem, pedig kár érte:(  De a receptet majd leírom, és mivel a kölykök is szeretik, minden valószínűség szerint a napokban újra sor kerül rá.

Meg még annyira voltam mérges, hogy reggel a barátném javaslatára ráálltam a mérlegre ("pisilés után, ivás előtt"), hogy még mérgesebb legyek, a próbálkozás miatt is: 76,5 kg voltam. Itt aztán elszakadt a cérnám. Mert jó, életmódváltás főleg, meg jó, nem rapid koplalóst játszom, meg jó, tényleg, a víz is ott van, meg jó, persze, igazad van, igen, igen, tényleg - de a fenébe, én fogyni akarok!!!! Én igenis le akarok adni augusztus végére húsz kilót, mert annyi rajtam a felesleg!!!! (igen, ide nyugodtan tessék elképzelni a dacos toppantóst.)

Így aztán a következő dolgokra ragadtattam magam,még tegnap:

Curves terem, ahova járok
- de a szalagozást még nem próbáltam

 - felhívtam egy helyet, ahol nyirokmasszázst csinálnak, és bejelentkeztem ma délelőttre
 - beiratkoztam a félórás női tornára, újra, ez különben tökjó volt, mert a csajok örültek, hogy újra megyek
 - és bevettem egy vízhajtót, abból, amit még régen a doki felírt. Ezt amúgy megbántam, mert onnantól kábé félóránként, később másfél óránként látogattam a mosdót, éjszaka is.

Vagyis, mondhatjuk, bekeményítettem. Lehet nevetni :)

Tegnap kétszer gyalogoltam le az otthonom és a melóhely közti, több, mint 4 km-es távot, és még tornázni is voltam. (érzem a lábam, teljes hosszában.)

Tegnap halat ettünk, barna rizzsel, meg egy olyan káposztás-virslis egytálételt, anyukám "találmányát", mindkettő receptjét hamarosan hozom.

Ja, igen. Ma reggel mérlegre álltam (és nem csinálok többet ilyet, viszont az elégtételem megvan): 73,5 kg-ot mutatott :P

:)

Mérés - az első hét vége

Kezdek félni :)

Mindjárt fél kilenc, ekkorra időzítettem magamnak minden vasárnap este a heti mérést (bár azon még gondolkodom, hogy körméreteket érdemes-e nézni ilyen sűrűn, vagy elég csak havonta... még meggondolom)

Most van végképp bűntudatom, a nyilvános egész heti lazsálás miatt (és tényleg csak néha cseng a fülembe Stefan Milota hangja... kis lépések... lassacskán... jáj...)

Hát akkor....



áááááááááááá.... le se írom :(( Csak az vígasztal, hogy holnapután telihold, ami mindig azzal jár nálam, hogy még inkább megtartom a vizet, mint egyébkor - ez nem kifogás (bár most annak használom), sajnos. No, hát: 77 kg vagyok, vagyis tervezett mozgással, jóval több zöldséggel és rosttal, nasi nélkül - igaz, csülökkel és forralt borral - egy kilót sikerült felszednem egy hét alatt.

Na, most kellene a biztatás.... Innen szép nyerni... nem?

Recept - zablisztes-tönkölyös kenyér

Zablisztes, tönkölyös kenyér

• 4 dl víz
• 2 kk só
• 3 ek olívaolaj
• egy bögre finomliszt
• késhegynyi aszkorbinsav
• egy bögre tönkölyliszt
• egy kk sikér
• egy bögre zabliszt
• egy bögre rozsliszt
• egy ek nádcukor
• egy kis mérő élesztő

Recept - kenyér dzsekiben

Mindig eszembe jut férj középiskolai angoltanárja, aki nem magyar lévén, kissé nehezen mozgott a magyar kifejezések között; ő nevezte a bundás kenyeret a címben jelzett módon :)

Kenyér dzsekiben

Nagyon szeretjük a bundás kenyeret, ezerféle változatban készítjük, töltve, mustárosan, sajttal, satöbbi, satöbbi - nade most aztán, hogy azért mégiscsak illeszkedjen visszafogottabb étrendünkbe (naaa... a csülköt nem mi ettük, oké?! :D), valamit ki kellett találnom rá.

Színes kiegészítők :)

Ezért aztán a jó kis ezermagvas kenyeret felszeleteltük, és felvert tojásban megmártottuk, aztán reszelt sajtba hempergettük, majd a kis olívaolajjal kikent kontaktgrillben sütöttük készre. Nagy sikere volt! :)

Recept - Sült csülök gombával, tormakrém levessel

Tél van. Igazán tél van, nem úgy, mint ahogy mostanában volt, nulla fok körüli hőmérséklettel, hamar elolvadó, lucsokká váló hóval - hanem igazi, kemény, hideg, havas tél van, amikor megfagy a lélegzeted, és hempereghetsz a hóban, és minden szép és vidám és játszós és boldog :)

Tormakrém leves - akár Valentínóra, szeretettel

Ehhez a télhez illően télit főztem a napokban.

Veszek egy füstölt csülköt, és megfőzöm, sóval, borssal, babérlevéllel. Még melegen kifordítom belőle a csontját (a kölkek boldogok tőle :)), aztán eligazgatom, félreteszem pár órára, míg kihűl.

A levéből egy-két bögrényit félreteszek, a többiből pedig kis világos rántással, egy doboz főzőtejszínnel, és egy üveg tormával krémlevest főzök, amit levesgyönggyel, vagy pirított kenyérkockával tálalok.

Gombás csülök puliszkával

Amikor a hús kihűlt, éles késsel felszeletelem, és egy mélyebb tepsi aljába leteszem a szeleteket, úgy, hogy aláöntök előbb egy kicsit a léből. A tetejére kedvem szerint gombaszeleteket, vagy karikázott párolt hagymát szórok, és vajat morzsolok rá. Meglocsolom a levével, és forró sütőben átsütöm.

Köretként puliszkát főzök, amit, ha megdermedt, szeletelve teszek a tányérra.

Tél, hó, forralt bor

Jó kis pár nap van mögöttünk :)

Csütörtökön a kollégáimnak főztem, csülköt, meg tormakrémlevest. Meg is állapítottam, hogy kezdek teljesen elszokni a nehéz kajáktól, mert persze megkóstoltam a csülköt, és begörcsölt tőle a gyomrom... a többieknek szerencsére nem volt ilyen gondjuk, én meg annyira szeretem, ahogy élvezettel esznek ...:)

Pénteken viszont nagyot bűnöztem.... Este baráti társasággal biliárdozni készültünk, na, oda nem jutottunk el, viszont fellendítettük a belváros forraltbor-eladását, és azt hiszem, a pálinkafogyasztás is megugrott egy csöppet.

Csodaszép a környék ilyenkor

Ettől  - naná - másnapra bűntudatom lett, így aztán a beállt havazásnak köszönhetően extrém sportolóba mentem át: a sziszifuszi jellegű hólapátoláson túl a napi sétámat is hófúvásban tettem meg. Meg is állapítottam, hogy nagyon kevesen gondolták úgy, hogy érdemes próbálkozni a telkek előtti hóeltakarítással, beleértve a benzinkutakat és a hipermarketeket is. Egyedül a közlekedési vállalaton láttam az igyekezetet, ami a buszmegállók takarítását illeti - de tény, hogy az is hamar feledésbe merült.

 De hogy milyen gyönyörűvé tud tenni egy várost egy kis hó.... Minden fehér, minden puha, az autók, az a kevés, ami kimerészkedik, lassan járnak, minden csendes, még akkor is, amikor közvetlenül melletted egy csapat gyerek ujjong a hónak :)

Az ilyen képekről mindig a Micimackó jut eszembe :)

És tényleg rá lehet szokni a mozgásra, ezt még sose hittem el senkinek!! :) Férj este rávett, hogy busszal jöjjek haza, és belementem, de úgy megbántam.... nem mertem később kimenni a buszhoz, bár sejtettem, hogy lassabban ér oda, ezért majd' megfagytam, mire fel tudtam rá szállni, és közben azon gondolkodtam, hogy ennyi idő alatt, ha gyalogolok, már bemelegedtem volna, és mindjárt jobb lett volna a kedvem... Úgy nézem, nem sok hasznát fogom venni mostanában a bérletemnek :)

Kilátás a kertre

Este mérés, és félek, nem sok jót látok majd :) Nem mondhatom, hogy mintaszerű első hetem volt....

Mozogni jó

Szombaton azért szerettem nagyon az előadást, mert az volt a kulcsszó: kis lépésenként. Ez tetszett, ettől az az érzésem támadt, hogy jó lesz ez nekem, hiszen nem akarja fenekestül felfordítani a világomat, hanem hagy a saját ritmusomban.

Na de akkor azt mondta az előadó,hogy tűzzünk ki célul heti hét edzést. Hökk, mondtam: mi van?! Kis lépések?! És ő folytatta: mert jól elhatározzuk, hogy minden nap edzünk, de aztán hétfőn túl hideg lesz, kedden éppen nincs semmi, akkor megyünk, de szerdán tökjó műsor van a tévében, csütörtökön meg a haverokkal el kell menni egyet biliárdozni, aztán pénteken éppen edzünk egyet, de szombaton az egész család oly ritkán van együtt... és vasárnap.... a bűntudat kivisz minket megint - mennyi jött össze?? a hétből??? Három. 

Hát ez nagyon jellemző :)

Én kétféle edzést határoztam el magamban.

 Az egyik nagyon régi kedvencem, a gyaloglás (jó ég, kamaszkoromban egész délutánokat tudtam elborult fejjel körbe-körbe sétálni a városban, a világ miértjein elmélkedve, hihi.... nem beszélve a terheskori maratonjaimról...:) ), a másik meg egy viszonylag új, jól félbehagyott kedvenc, egy olyan félórás, nőknek való tökély. 

Utóbbinak mindenféle speckó vonzatai vannak, mint például az ára, meg aztán ruha is kell hozzá (azért mégse megyek már az itthoni, jól bevált, kényelmesen kitérdelt mackóalsóban, na. )... szóval még nem kezdtem bele, de napok kérdése, esküszöm :)

Az előbbit régebben kezdtem már, de most direktbe teszem át. A munkahelyem és a házunk közötti távolság 4,3 km. Ezt olyan ötven perc alatt teszem meg gyalog. (Ez akkor derült ki, mikor egy időben rendszeresen lemaradtam a buszomról, ami este féltíztájt már nem annyira gyakran jár...) Na, ez már nem olyan rossz edzés, ha mondjuk reggeles műszakban odafelé, estésben visszafelé gyalog járok. Akkor, amikor a családnak (és az egyéb intéznivalóknak) úgyis mindegy:)

Viki meglepije. Nagyon tetszik :)

Eddig kétszer lett volna alkalmam a héten a gyalogláshoz ez alapján, de sajnos mindkétszer cipekednem kellett - említettem már az autó nélküli bevásárlást, ugye? De tegnap..! 

Tegnap fodrászhoz mentem. Ez is rámjön időnként, hogy valami mást, valami klasszat (ugye, mostanában úgy is szól, hogy valami fiatalost, brrrr), és most, hosszú évek után, néhány hónapja találtam egy nagyon belevaló, bátor, klassz fodrászt. 

Tehát délután kettőkor elindultam, egy szál pólóra kabátban, a mínusz tíz fokban. Tizenöt perc után már kinyitottam a kabátot, és meglazítottam a sálamat. Állati jó volt az idő, sütött a Nap, fel voltam dobva, szuper volt! A tervezett szűk ötven perc alatt beértem, és a kezem kesztyű nélkül meleg volt. 

Nem mellesleg kaptam egy szuper sérót, meglepetés kék csíkkal :) 

Recept - kenyér (a mai változat)

Kenyérsütő gépet vettem úgy bő egy éve, amikor már nagyon nehezen tudtam kézzel gyúrni. Az izületeim lazák és fájékonyak, öröklötten, sajnos... ezért, bár a kenyérsütésben leginkább azt szerettem, hogy kellemesen fárasztó fizikai munka, inkább helyettest vettem fel. Nem is baj, sok időt spórolok vele, azon kívül sokkal változatosabb recepteket tudok kipróbálni, mint régen. A mai kenyerem rozs- és tönkölylisztes, zabpelyhes kenyér lesz. Az adagok kétlapátos gépbe, közepes méretűre vannak kipróbálva, és általában a "francia kenyér" programot használok, ahol nem, ott külön jelzem. A hozzávalókat a bepakolás sorrendjében írom.

Félbarna kenyér rozs- és tönkölyliszttel

Zabpelyhes kenyér

• 4 dl víz
• másfél kis mérő (kk) só
• 4 ek olívaolaj
• 2 pohár BL55 liszt
• késhegynyi aszkorbinsav
• fél-háromnegyed kk sikér
• fél pohár rizsliszt
• fél pohár világos rozsliszt
• fél pohár tönkölyliszt
• a tönkölyliszt fél poharát feltöltöm zabkorpával és búzacsírával, ezt is hozzáadom
• egy ek (nagy mérő) nádcukor
• egy kk (kis mérő) élesztő
• és a gép sípolásakor, amikor jelzi, hogy jöhetnek a magok, kap fél pohár zabpelyhet is

Csalok, mert a második kelesztésnél ki szoktam venni a lapátokat, és megformázom kicsit a kenyeret. 

Jegyzetelnem kellett volna...

Elkezdtem blogot írni.

 Meg is osztottuk férjjel a fészbúkon, jöttek is olvasni, kaptam is megjegyzéseket... :)


És igen, jegyzetelnem kellett volna, mert most hogy fogok mindenre válaszolni?! Pedig érzem, hogy úgy lenne jó, ha interaktív lenne ez az egész, és nem csak a levegőbe blogolgatnék, feketén, mint az eperfa lombja... (kösz, Kistesó!) Most írom akkor, hogy ha valakinek van valami megjegyzése, biztatása, beszólnivalója, tessen csak bátran, ide, van megjegyzésre lehetőség! (beszólni akarókat csak arra kérem, hogy előre moderálják, ne nekem kelljen... kösz)

De akkor válaszoljunk.

Kezdem a legjobbal. Sok biztatást kaptam, nagyon sok drukkot, ez jóó, abba ne hagyjátok!! :) A pozitív visszajelzés mindig felpörget, állatira motiválttá válok tőle. Köszönöm.

Valaki azt kérdezte, mire fel ez a nagy diétázás...

Nem tudom, nem érzem olyan nagynak, de tényleg. (Egyelőre be se indult igazán, csak az előzetes összefoglalás történt meg, kábé. Tegnap például annyira nem volt időm egy rendes kajához, ez egyébként gyakran előfordul, hogy este, mikor hazaértem, megettem az egyébként vacsorára vitt, és meg nem evett pulykaszárnyat a kuszkusszal. Illetve csak a felét.
Kuszkusz száraz lett...:// Mert mire rájöttem, hogy lehet hatékonyan megcsinálni, indulnom kellett a munkába, és nem párolódott meg rendesen. Na, ezt megettem, nem nagy mennyiség.... és eszembe jutott, amit egy ismerős mondott, hogy nem gond ez sem, csak menjek el utána sétálni egy húsz percre.... de este is volt, hideg is volt - nem ment :( :) )
Hát szóval nem olyan nagy diéta ez, az alapokat régen csinálom már, a gyaloglást, a kenyér- és tésztakevésevést...
 Aztán... mi gyerekeink nem nagyon nasiznak, és hát igazából eszükbe se nagyon jut (ennek a nagyja még régről, a tejallergiával kezdődött, mert igazából nem nagyon van olyan nass, beleértve a ropit is, amiben nincs tejszármazék... aztán, mire oda jutottunk, hogy lehet őket terhelni meg lassan el is múlik a dolog, leszoktak az édesség nagyjáról) .. és nekik pont megfelelő nasi a gyümölcsjoghurt meg a müzli, szerencsére.
Mi sose főztünk zsírosan, az én anyám töltött káposztája olyan könnyű, hogy azt egy menő étterem már lájtnak adná el :)  De pl nem vagyok hajlandó lemondani az évi nemtúlsok alkalomról, amikor pörköltet eszünk, és a pörköltet semmiképpen nem csinálom olajjal, pláne olivával :)

rozsszelet sonkával és retekkel

Nekem inkább ott kell nagyon átállni, hogy eszembe jusson megenni azt az almát, felvágni azt a retket, ami a hűtőben van. Mert lusta vagyok. Egyszerűen időpazarlásnak tartom megfejelni az ötperces evésemet másik ötpercnyi zöldségpucolással, pl. (tessék, a lelkem legsötétebb bugyrai :)) már sose leszek tökéletes... :D) A gyerekeknek megcsinálom, bár arra is kényszerítenem kell magam, de hogy magamra "pazaroljam"?! Na, nálam itt a buktató. (Ebben egyébként nagyon számítok apájámra. khm.)

Volt olyan is, hogy a zöldségcsipsz meg a gyümölcsszelet nem az igazi. Tényleg nem, nem is állítottam, ha ez jött le, akkor pardonbocsánat. Ezeket az "agyonfeldolgozott" cuccokat viszont, amikben az összetevők közt nem látok tartósítót, ízfokozót, és nem túl magas a cukor- és zsírtartalmuk, mint ez előzőben említett dolgok, jó alternatívának találom olyanok számára, akik utálják a zöldséget, meg a gyümölcsöt. Sok ilyen gyereket ismerek, például - na, nekik nasi helyett ezeket jó ötletnek tartom odaadni. És finom, tehát néha én is venni fogok :)

Ma egyébként bevettem az első bogyóimat. Sőt, itt a lépésszámláló a bokámon, aminek köszönhetően megállapítottam, hogy mire a kölkeket elindítom az iskolába, már megtettem ezerkétszáz lépést :)) Na persze, ez nem a sport része, csak érdekesség.

Nagyon szépen süt a Nap! Mellé egyébként mínusz 11 fok van. Gyönyörű napot kívánok mindenkinek!

Első nap (kezdeti nehézségek)

Na jó, hát nem tervezem, hogy minden nap agyramenő részletességgel leírom, mibe akar beletörni a bicskám :) De azért, hogy képet kapjunk a körülményekről, nézzük a tegnapi napomat, ami sok szempontból átlagosnak mondható.

Először is, ma kábé negyven napja nincs autónk. Illetve van, de - ahogy a gyerekek mondják - kórházban, szolidan csak a motorja ment tönkre, a szerelő bizakodik, én kevésbé. Szóval Dzsipi pihen, mi buszozunk.  Minden nap. Elvégre suli, ovi van, dolgozni kell, ésatöbbi.

 Tehát tegnap reggel, mivel délutános voltam, keltünk, apjának-gyerekeknek mézes kenyér, nekünk kávé - igenis, kávé, franciásan készítve, pumpás "kávéfőzővel", sokkal ízesebb, de gyengébb, mint a főzött, sőt, horribile dictu, tej, igaz, csak másfél százalékos, sőt, nádcukrot is kapott (na tessék. Rombolom az imidzsemet, rögtön az elején...), és rohanás a buszhoz, én is, mert eljött a napja a havi nagybevásárlásnak, most először autó nélkül.... Mi a város egyik végén, ovi-suli középen, szeretett hiperünk a város átellenes végén, egyszóval a helyzet ideális a szombaton említett sportosabb életmódhoz.
Nem baj, megoldjuk :)

Felültem egy buszra, ki a faluszélére, és bevásáltam. Vettem olivaolajat. (szívtam a fogam, mert bár nem a legdrágább, legszűzebb változatot vettem meg, ez se volt olcsó). Azt gondoltam, itt az idő: előveszem a jó kis öntöttvas serpenyőmet, meg a kontaktgrillt, ott készülnek majd a húsok. Vettem zellert, mert egyszer egy rapid diétában idegességemben (meg kellett volna főzni, brrr.... de zsírégető hatású, csak meg kéne enni....) minimális olajjal bordás serpenyőben szeletelve megsütöttem, és pillanatok alatt elfogyott, szóval csipsz rulez; vettem avokádót, kétfélét, (már körvonalazódik egy recept a fejemben, de még érnie kell, az avokádónak és a gondolatnak is), vettem biokuszkuszt, teljes kiőrlésűt (egyszer ettem  aszaltszilvás-gesztenyés csirkehússal, azt is meg kéne csinálni), és vettem a gyerekeknek müzlit a szokásos reggeli pehely helyett. Meg ilyesmik. Rögtön meglett a sport is, jelesül a súlyzózás, mert amikor vásárolok, mindig elfelejtem, hogy busszal vagyok, és megveszem a három liter tejet, meg a kiló nádcukrot, pl. Aztán persze cipelhetem.

Mázli, hogy közel a busz.

Férjhez érve azért a cucc felét kipakoltam, súlyzózzon ő is:)

Ezután megállapítottam, hogy hazajönni már nincs értelme, fordulhatnék is vissza, szóval beiktattam két-három régen halogatott ügyintézést. (a kínaiak szerint naponta 8888 lépést kell megtenni az egészséges élethez. Ez amolyan szerencseszám. Az utóbbi hetekben rendszeresen megduplázom.)

Az egészséges tányér

Ja, igen. Közben ettem is. Tejeskávé volt hatkor, fél tíz tájt kapott a bensőm egy kis gyümölcsszeletet, amit tegnap fedeztem fel, préselt gyümölcs, némi - kevés! - maggal párosítva, ostyában, isteni nasi; déltájt ittam egy bögrés levest (én nem tudom, el lehet-e hinni, ami rá van írva,hogy nincs benne tartósító meg ízfokozó, de nagyon jólesett), és két szelet puffasztott rizset ettem bolti zöldségcsipsszel (utóbbi finom, de állati drága. Nem vesszük fel a rendszeresen vásárlandók közé), este pedig szintén pufirizset, mozzarellával. Nem voltam éhes. Igaz, a munkahelyen akkora pörgés volt, hogy a negyed hatkor elkezdett vacsorát negyed nyolckor sikerült befejeznem. Tízre értem haza este, gyors puszi a kölkeknek, berogytam az ágyba egy gyümölcsszelettel, olvastam még kicsit, aztán tizenegytájt filmszakadás-szerűen elaludtam.

Ma már túlvagyunk a reggelen, mindenki beért, én mindjárt kenyeret sütök. Tényleg. Hát lesznek itt receptek is, miért ne? :)

Nulladik nap: Az elhatározást tett követi. Mégpedig azonnal.

Tegnap egy életmódváltás-program bemutatóján voltam. Ismerős cég, évek óta kapcsolatban állunk, szeretem, sok mindent köszönhetek neki. Eleve bizalommal indultam el.

Az előadó, egy biológus és életmódtanácsadó, remek humorral ecsetelte a saját problémáimat, ami az életmódváltás kifogásaiként működnek. Hogy hogy lehet ezt az egész családdal.... de ma rossz az idő... különben is, jönnek a barátok, inkább bulizzunk... nem nekem való a mozgás... öreg vagyok hozzá... úgyse lesz belőle semmi. Kész. Röhögtem magamon egész nap. Aztán azt is mondta, hogy picinként kell kezdeni, nem azonnal mindent gyökeresen, mert akkor úgyis feladjuk... (és igen, volt már erre példa!!!). Hanem csak picit. Ma picit, holnap picit többet.

És annyira jól éreztem magam, és annyira biztatott, amiket mondott és mutatott, és annyira akartam már ezt az egészet, még ha elméletben is, hogy eldöntöttem: elkezdem. Kicsinként, tervvel és heti eredménynaplóval, és ételreceptekkel, és mozgással - és, igen, étrendkiegészítőkkel is.

Minden vasárnap este mérés.

Ezen kívül eljárok tornázni, egyszer-egyszer elmegyek egy nyirokmasszázsra, szép lassan lecserélem a lisztet, tésztát teljes kiőrlésűre, a rizset barnára, az olajat olívára, a cukrot nádcukorra, sokkal több halat, zöldséget, gyümölcsöt fogok használni a konyhában, mint eddig. Ezt együtt csináljuk :)

És bevetem a tegnap megismert bogyókat is.

Előtte - I.

Előtte - II.

Mai adatok:

(magasság: 161 cm)
súly: 76 kg
mellbőség: 110 cm
derékbőség: 90 cm
csípőbőség: 114,5 cm
comb: 65,5 cm
felkar: 32,5 cm

Hát akkor kezdjük...

Évek óta probléma. A súlyom. Az erőnlétem. Az ödémám. A fájó izületeim, a frontérzékeny térdem, derekam, fejem. Tisztára, mintha nagymamakorú lennék, pedig dehogy!! Harminchat leszek az idén, két évvel fiatalabb vagyok, mint anyukám volt, amikor végre érett, igazi nőnek érezte magát. És én is inkább érzem magam jelenleg kölyöknek, mint felnőtt nőnek. Csakhogy amit látok... amit érzek, nem a lelkemben, hanem fizikailag... hát, az nem oké.

És most lett elegem. Nem először, de most végleg. Most aztán megváltozom, megváltoztatom, lefogyok, megjavítom, meggyógyítom.

Nagy kalandok kezdődnek most, remélem.