Mindig ez van.

karácsonyi kaktusz, idő- (vagy identitás-?) zavarral:)

De komolyan. Emberrel történik mindenféle jó meg rossz meg zűrös meg kedves meg izgalmas meg érdekes meg színes meg boldogságos meg mindenféle - és amikor ideje lenne (pl éppen sétál befelé a madárcsicsergős napfelkeltében), vagy kedve (pl mikor munka közben akad némi sikerélményes pihenéstmostmegérdemlős) - na, akkor alkalom nincs, vagy gép, vagy net, vagy nem illik.... aztán hazaérek, és elfáradtam, belustultam, megálmosodtam, megamúgyis, oda a hangulat, oszt ott ette meg a fene. A blogírást.

Hát így. Munkatársném meg is jegyezte vala kedvesen, hogy mintha mostanában nem írnék. És télleg: nem írok. Csak fejben, de ott sokat :)

Meghatározó élménysorozat:

Hát, ez nem én vagyok :) De motiválós kép :))

 - első pont: leestek a nadrágjaim. Nem a polcról, nem; hanem a derekamról. Mind. Nem vicc, van öt nadrágom, és azon vettem észre magam, hogy egyre jobban fájnak a - nem létező, teszem hozzá - hasizmaim. Mert mindig kinyomom a hasam, hogy le ne essen a nadrág.  Mondták kedvesen : öv. Jah, mondom, az. Ha nem utálnám, és még meg is lelném. De nem. Utálom. És nem lelem. De sebaj, van egy világraszóló kedves ismerősöm, az majd beveszi a nadrágot (fő az optimizmus, vagyis nem hízok vissza, világos?!). És bevette. Nadrágonként hét, azaz hetes centimétert. Csak azt felejtettem el, naná, hogy az egyik nadrág egy mérettel kisebb, mint a többi. Nem is jutott eszembe, csak mikor felvettem, pont azt az egyet. Picit szűk volt. Fel tudtam venni, meg össze is gomboltam. Csak levegőt nem mertem venni. De legalább sokan nevettek velem aznap :) De mindjárt össze is törték a szívem hazafelé sétáltamban, midőn egy... ööö.... hogyismondjamszépen, hogy tűrje a nyomdafesték.... a nép egyszerű gyermeke rámfékezett a zebrán, ahol ugye elsőbbségem van, főleg, ha a közepén járok, mikor a kedves úriember rákanyarodik az útra, amit a zebra átszel; majd kedvesen rám szólt: mozogj már, röfi. Itt meghaltam. Nem, nem mondom el, miket gondoltam magamban kedvesen, még azt se, hogy azt kívántam neki, hogy minden autó, és motoros járgány dögöljön le csak alatta, mikor beleül.... csak míg benne ül, nem tovább.

Milyen érzés?! Amikor azt gondolod, hogy igen, már jól nézek ki, már látszik az erőfeszítés, már látod értelmét - és leröfiznek. Mint ha valaki fanyalogna a főztödön, amit büszkén raksz elé, tudván: ez most különösen jól sikerült. (különben egyszer leütök egy ilyen fanyalgót. Nem idegből, hanem kedvesen mosolyogva. Fő a tolerancia.)

Persze, letojom. Persze, ki ő, hogy bíráljon. Persze, kit érdekel, mit mond egy gyökér, persze. Tudom én, jah. Ésszel. De a lelkem?! Hát az megtört. Persze, ez meg senkit nem érdekel (kis hazánkban dívik mostanság következmények nélkül bármit megtehetni. De nem panaszblogot írok).

Szülinapi pizzatorta: morzsája sem maradt.

 - második pont: a fiam candidás, vagyis a candida kissé el van szaporodva a beleiben. Következésképp, mert (a dokinénink tökéletes lévén, de vicc nélkül ám!!) gyereket nem diétáztatunk, de mégis meg kéne gyógyulni, nem eszünk édeset. De semmit. Akkor már a lányok sem. Mármint a gyümölcsök persze kivételek, de pl citromos teát csak azóta iszunk, mióta xilitet vettem édesítésre (húzós az ára. De megéri). Mit ád az ég: megnőtt az étvágy. Nem kicsit. Tanulság? Nincs. :P

Világmegváltás előtt. Ponty sülésre gyúr :)

 - harmadik pont: apa születésnapja (a körülményekre való tekintettel pizzából készült tortával), aztán a hazautazás a szülővárosába - szilveszterre terveztük, de - hű, ezt nem is mondtam: kész az autó :) - most jött össze, megérte a várakozás!!! Tárcsán sütött ponty, ezerszínű, ezerízes salátával, hat gyerek, egy kutya, nagy beszélgetések, én persze belealudtam a buliba, mint mindig, de apáék megváltották a világot :)

Ajándékba kapott, kertben termett tavaszi virágok.

 - negyedik pont: egy viszonylag frissebb baráttal hirtelenfelindulásból együttfőzőcskézős (na persze, csak lélekben, mert a mindenkori szakács őrzi a territóriumát, naná), gyereklefárasztós, kutyaextrémedzős, sokatröhögős húsvétot csináltunk. Ennek van most vége, de már tervezzük a kéthétmúlva, és háromhétmúlva főzőcskéket.

Addig meg megint jöhet az izgulás: mérés várható, megint :)