Mikor már megvolt a beutalóm, és komolyan nekiveselkedtem a dolognak, múlt szombat reggel arra ébredtem, hogy nem bírok felkelni. Aztán nagy keservesen csak feltápászkodtam, de asszem, öreganyám kilencven évesen nem volt olyan lumbágósújtotta rozzant állapotban, mint én akkor. Rendesen bőgnöm kellett minden mozdulatért. A csípőm, vagy a keresztcsontom, vagy mim, mintha változatos szúró- és vágó, valamint ütőeszközökkel cseszték volna egész éjjel és nap, teljesen kivolt. Sebaj, gondoltam, reggelre elmúlik. De nem tette, sőt, alig aludtam. Tiszta horror, mikor éjjel meg akarsz fordulni, és elszorul a torkod, rádjön a szédülés, a hányás, mert fáj, de nagyon...Hétfő reggel lassan mentem dolgozni. Állati lassan. Amikor már bemelegedett a testem, sokkal jobb érzés volt gyalogolni, mint ülni, pláne feküdni, és akkor azt gondoltam, ettől tán elmúlik.
Nem tette.
Kedden dokihoz voltam hivatalos, negyed nyolcas időponttal - háromnegyed kilenckor hívtak be. Mindjárt le is csesztek kedvesen, mert a) orvosi megbeszélés nélkül merek gyalogolni, mikor évekig nem sportoltam; b) mozgással akarok fogyni, ahelyett, hogy 800 - 1000 kalóriás diétát tartanék (!!!!); c) meg mert egyáltalán, el vagyok hízva.
Itt ment el a kedvem az egésztől.
No, de semmi baj: beutaltak engem laborba, röntgenre, és hasi ultrahangra. A két szélső még az eredeti problémám miatt, a röntgen a csípőfájdalmam miatt lett kiírva. El is indultam, előbb a röntgenbe, mert az volt közelebb (hamar be is hívtak, meg is lepődtem), aztán következett egy háromnegyed órás röpke sorbanállás a labornál, mert előjegyzés nélküli voltam, ugye. (a sorbanállás végén kellemes meglepetés, a laboros hölgy állati ügyesen szúrt, és még kedvesek is voltak. Köszönet nekik). Ekkor még mindig nem kezdődött a munkaidőm, de azért elindultam, merthogy ugyebár lassan járok, de még közben elhatároztam nagyon komolyan, hogy a másnapot és a harmadnapot kiveszem szabadságnak, mert így nemigen lehet létezni. Na, ez nem jött össze. Kolléganő, szegény (:D), mikor meglátott, komolyan kiakadt. Pedig nem fertőztem:)) (Bocs, T. :)) Addig győzködött (és hajlottam az igazára), hogy a végén jól elkértem magam, és hazajöttem. Délután vissza a körzeti orvoshoz, az meg jól kiírt táppénzre - majdnem a jövő hét szerdáig, de időközben erről szerencsére sikerült lebeszélnem. És közölte: feküdni kell.
Na, ez komoly bukó volt. Ugyanis én, jó kislány, feküdtem is szépen. Másfél napot. Eredmény: az amúgy is döglődő hátam olyan szinten akadt ki, hogy azt hittem, ott maradok végleg. És felkeltem. Bocs, muszáj volt....
Csütörtökön negyed tizenkettőre kellett éhgyomorra hasi ultrahangra mennem.... Annyira éhgyomorra, hogy nem is ihattam. Jó kis fejfájás társult az eddigiekhez....
Péntek: reggelre rendeltek vissza. Eredmények: Vérkép viszonylag jó, kisbabát vállalhatok (köszi, de honnan tetszett szedni, hogy akarok?!). A tavalyi haemangiomáim nem nőttek, csak sokasodtak, asse biztos, veseciszta megvan, de okés. Röntgen: porckopások meg nemtommik, és egy meszes (!!!) darab levált, vagyis letörött, és ez fájhat most. Menjek reumatológiára.
Mentem.
Ott csak három és fél órát ültem sorban. (Ezt tudnám kommentelni, de az idős hölgy, aki előttem fél órával érkezett, időpontra, nem szólt semmit. De semmit. Elegáns volt, bár..... ha sosem szól senki, nem azt hiszik, hogy bármit meg lehet tenni???) Viszont tájékoztattak, hogy nyugodtan gyalogoljak, az nem árthat, sőt, mozogjak bátran, amit csak akarok. Plusz fizikoterápiára küldtek.
Ma már tudok ülni (éljen a fájdalomcsillapítás, a Tiens kálcium, a Chi-gép és barátaik :)), és szülinapozás is volt:)
Ja, hogy mért ödémásodom? Hát, azt nem tudjuk....
